Tokaj-Nyíregyháza 2013 június 14-16
UNESCO jövünk.
Nyíregyházára nem egyszerű eljutni Veszprémből. Illetve egyszerű, csak iszonyat hosszú vonattal, 5,5 óra. Probléma szerencsére nem volt, útközben egyetlen barnább bőrű "hölggyel" volt interakciónk, aki miután cigit kért, becsukta a nyitott ajtót, nekiment, és megkérdezte magától, hogy most akkor ő csukta be?
Érkezés után megkerestük hol a buszpályaudvar, ahol sikeresen konstatáltuk, hogy busz nagyon ritkán jár Tokajra, kiderítettük, hogy vonatok viszont kb óránként mennek, uh erre esett a választásunk. Ezután könnyen megtaláltuk a szálláshelyünket, ami egy egyszerű kis panzió volt nem pont a központban. Az első sokk után, miszerint (szerintük) csak másnapra foglaltuk a szállást, kiderült a turpisság, a csaj elnézte, és megkaptuk a szobánkat.
Kis felfrissülés után puccba vágtuk magunkat, elindultunk Tokaj felé. Tokaj felé a tahók száma nőtt, először egy kellemes család csinálta a műsort, az ülésen tették tisztába a gyereket, ennek ellenére a kalauz velem kezdett el veszekedni, mert feltettem a lában az ülésre cipőben... tudom, bunkó vagyok. A harmadik konfrontáció a leszállásnál volt, igazából csak majdnem rúgtam meg a hapsit utána...
Szerencsére ez volt a legrosszabb része a napnak. Tokaj nagyon kellemes kis városka. Ez a látvány fogadott minket:
Elindultunk a belváros felé, ettünk elsózott ételt, aztán folytattuk utunkat a pincék felé. Pince, pince hátán, borárusok, édességboltok, éttermek mindenhol. Könnyen meg lehet találni a legolcsóbbat, de még az is valószínűleg nagyon finom. Találhatunk még egy-két templomot is, egy bormúzeumot, azt hiszem a városháza is itt van, tourinform, ami délután 4-kor már nem volt nyitva, valamilyen rendezvényiroda, ami szintén zárva volt, úgyhogy nem segíthettek abban, hogy megtaláljunk egy olyan helyet, ami már bezárt, de egy édességboltos eladó készséggel elmesélte az egész bezárás történetét. Vásároltunk, ittunk egy jót, sétáltunk a Tisza partján, aztán sikeresen elértük a hazafelé (Nyíregyháza) tartó vonatot.
Másnap a nyíregyházi Vadaspark került terítékre. Mindenkinek ajánlom, legyen kicsi, legyen nagy. Az ára kicsit borsos, de teljesen megéri. Egész nap több bemutató, látványetetés van. Mi 6 órát töltöttünk el bent, kb ennyi idő kell arra, hogy nagyon kényelmesen bejárjuk az egészet, plusz egy fókashow-t is megtekintettünk. A legjobban a gyűrűsfarkú makik tetszettek, akik egy nagyobb részen elkerítve, de mégis szabadon vannak és egy gondozó segítségével közelebb is kerülhetünk hozzájuk. Mindenki menjen el!